_

és ti már kértetek kölcsön tavat életetetekben? kezdem az elején.

az milyen már, amikor délután 3-kor rádtelefonálnak, hogy azonnal ki kéne próbálni 150 kg súllyal egy felfújható ballont, hogy elsüllyed-e vagy ne? de úgy, hogy másnap reggel a vevőnek meg lehessen mutatni, hogy márpedig nem süllyed? amikor leraktam a telefont, kiballagtam az irodából, komótosan elszívtam egy cigit a bejáratnál, és 5 percig nem gondoltam semmire. a hatodik percben, a füstszűrőhöz közeledve eszembe jutott a nagy ötlet: hát búvárok kellenek ide, baszki!

nem részletezném, mennyire volt könnyű tegnap délután keríteni három búvárt, akik másnap reggelre prezentálni tudják a dolgot, de nem is ez a nehezebb része a dolognak, hanem az, hogy te nem ballaghatsz csak úgy be a városi kacsaúsztatóba, hogy csókolom, csak a ballonomat szeretném megfürdetni. hát akkor kérjünk kölcsön egy tavat valakitől, akinek van egy. fél órás telefonálás után találtunk egy faszit a szomszéd faluban, akinek van egy saját horgásztava, és puszira beenged minket. ja, egyébként be van fagyva a gecibe, szóval úthengert, láncfűrészt vigyünk.

tegnap este úgy feküdtem le aludni, hogy fostam a mai naptól eléggé, de gond nélkül lement. jöttek a vevők, gyönyörködtek a szép gyárunkban, kivittük őket a horgásztóhoz, ahol pirospozsgás búvárok ugrottak fejest az előtte gondosan szíjjelbaszott jegű vízbe, és megmutatták, hogy még 250 kg-t is bír a cucc. mindenki elégedett volt, mosolygott, én megállapítottam, hogy kinőtt még egy ősz hajszálam, és hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.