_

Kék tűzeső hamu lett, lemondtam a kóborlásról.
Legelőször most szeretek, búcsúzva duhajkodástól.
Kívántam a bort, a leányt; s mi voltam? Elgazosult kert.
De most az ivást, mulatást megutáltam: rontja az embert.

Csak téged lássalak én, az örvényt barna szemedben.
Ne bolyongj a múlt sűrűjén, ne lakjék más a szívedben.
Te finom suhanású leány, makacs szíved érti-e végre,
A csibész szeretni tud ám, és engedelmes a vére.

Fene mind az ivóhelyeket. Verset sem írok, ha kívánod.
Simogatnám lágy kezedet, s hajadat, mint őszi virágot.
Örökre nyomodba megyek - itthon, vagy akárhova távol.
Legelőször most szeretek búcsúzva duhajkodástól.

Örökre nyomodba megyek - itthon, vagy akárhova távol.
Legelőször most szeretek búcsúzva duhajkodástól.

(Szergej Jeszenyin)