_

Para-Kovács Imre egyébként abszolút jól fogalmazta meg A horror vakui című könyvében: "Az utazás lényege és tulajdonképpen egyetlen értelme, hogy nem találkozunk azokkal, akikkel egyébként állandóan találkozunk, hanem megyünk el". Ezt saját kútfőből kiegészíteném azzal, hogy az utazás másik lényege, hogy nem ott vagyunk, ahol egyébként, hanem máshol. Hogy ez hol van, gyakorlatilag mindegy, jó ha olyan helyen, ahol még nem voltunk.

Igazából nem arról szól ez nekem, hogy most x és y adott látványosságot megnézzem, hanem hogy máshol járjak, mint amit megszoktam. A felismerés, hogy "bazmeg én most úton vagyok!" jöhet bármikor, Ferihegy fele zötyögve a hármas metrón, vagy Barcelona és Zaragoza között vonatozva háromszázzal, jobbra a Pireneusok, balra valahol a nagy büdös Meseta, és akkor bebasz a katarzis, hogy én most itt vagyok, és ez így jó.

Ugyanakkor tipikus helyszíneken, turistalátványosságoknál ez kevésbé valószínű. Nyilván megnézem a kötelező dolgokat, de nem ad akkora pluszot, mint egy ilyesmi történet. Egyébként szokásom, hogy minden városban megkeresem a legmagasabb elérhető pontot, hegyet, épületet, bármit, és onnan kitekintve mintegy meghódítom a terepet, hogy na, ideértem, én most el vagyok utazva, senki nem tudja hol járok éppen, és amíg a szem ellát, nincs ember akivel közös anyanyelvet beszélnék.

Azt hiszem, hogy van ebben egy kis elveszettség-érzés is, amolyan kalandvágy, hogy most csak magamra számíthatok, ha kirabolnak, lelőnek, felgyújtanak, akkor így jártam, kicsit megdobja az adrenalint.

Az egyetlen gond az egésszel, hogy függőséget okoz, már most indulnék valahová megint.