Talán tegnap járta körbe a sajtót az a hír, hogy valamelyik magyar egyetem gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt. Mielőtt elolvastam az Index vonatkozó cikkének facebookos kommentjeit, már biztos voltam benne, hogy a közvélemény kb. két másodperc alatt, a tények alapvető ismerete nélkül az elkövető pártjára áll, és elmondja az áldozatot mindenféle magamutogató büdös kurvának, aki biztos játszadozott a felajzott férfiemberekkel, és mondhatni kiprovokálta az erőszakot.
Kiprovokálta, értitek. Az erőszakot.
Nem tudom, hogy átjön-e, mennyire súlyos mértékű, káros butaság az áldozatot hibáztatni. Még akkor is, ha tényleg úgy történt (nem tudni a körülményeket, nyomoznak), egyszerűen nincs olyan helyzet, hogy igazolva legyen egy nemi erőszak. Nem lehet úgy gondolkodni, hogy bizonyos körülmények között rendben van megerőszakolni valakit, mert az kiprovokálta.
Az úgynevezett victim blaming nem újkeletű dolog, és nem kizárólag Magyarországon létezik természetesen, Indiától az USA-ig számtalan esetben előfordul, közös ismertetőjegyük, hogy épeszű emberek számára gusztustalanul gyomorforgató. Viszont amíg civilizált helyeken általános felhördülést vált ki az áldozathibáztatás, úgy tapasztalom, hogy itt még csak megütközést sem kelt. Ezt szoktuk meg. Szüleinktől, haverjainktól, a szomszéd nénitől, már fel sem tűnik az ilyesmi.
Döbbenetes, de még azok között, akik felemelik a hangjukat a victim blaming ellen, ugyanúgy pusztít az általános agyhalál, ugyanis egyből az elkövető halálát, megkínzását, agyonverését kívánják, ami semmivel sem kisebb ostobaság, mint a másik. Öljük meg, és akkor rend lesz. Nyilván így lesz baszki, bizonyítja ezt a rengeteg háború, a legjobb dolog az, ha elkezdünk öldökölni. Persze tisztában vagyok vele, hogy Pöcs Béláné Ilonka, kisnyugdíjas nem jut tovább a facebook-kommentben követelt megkövezésnél, és nem fog kimenni az utcára erőszaktevőket agyonverni, mérgező gondolatait viszont ugyanúgy kiokádja a közösségi oldalak, blogok komment-szekciójába.
A helyzet az, hogy a fenti esetek bizonyítják, hogy olyan kurva messze vagyunk Európától, hogy még csak az arra vezető táblát sem látjuk, és amíg a népesség 80%-a így gondolkodik, addig ez a hely örökre Kádár János hónaljszagában fuldokló, poshadt vízben tocsogó ugar lesz, ahol az emberek a fejük helyett a seggükkel próbálnak gondolkodni.
