szegény szabó rozáliát teljesen agyonbaszta a villám
eme felütés után elmesélem, hogy mivel még szállásom nincs az olasz útra, így inkább elárulom, hogy megyek Belgiumba szeptemberben. ott majd mindenféle dolgokat kell csinálni az idő egy részében, míg a többiben a rég látott belga barátokkal történő mocsondok aljasodás valószínű, mindenféle lebujokban. meg majd megyünk Brüsszelbe vonattal, mostanában úgyis keveset vonatozok (nem)
"az élet mit sem ér addig, amíg az ember még nem ivott mínusz húsz fokban a moszkvai Vörös-téren vodkát" - sóhajtottam rezignáltan több alkalommal az elmúlt években, majd szomorúan vettem tudomásul, hogy a Bp-Moszkva vonatjegy még mindig geci drága, de legalább jó hosszú az út. most viszont olvastam, hogy valamelyik fapados légitársaság szeptembertől ócsó járatokat indít, tehát meg is van, hogy mivel enyhítem az iránti bánatomat, hogy a köcsög ryanair év elején megszüntette az oslói röpülőt. persze nem szabad elfelejteni, hogy Moszkva eszméletlenül drága, és ráadásul kurva nagy, de hát nyilván nem egy hétvégére mennék. egyébként biztos, hogy Szentpétervár pl. sokkal szebb, meg ilyenek, oda is szeretnék eljutni a jövőben valamikor.
klasszikus dühödelmek rovatunkban:
Impaled Nazarene: Suomi Finland Perkele (1994) - a legviccesebb angol kiejtések egyike, a szövegeket sem kell nézni annyira. sok év után szedtem elő újra
Turbonegro: Ass Cobra (1996 talán?) - nyilván jó egy valagkobra című album. eddig csak 2 tbngr lemezt ismertem, itt az ideje a többinek is
Cathedral: The Ethereal Mirror (1993) - erre kelek, erre fekszek! (csak a kettő között elmegyek dolgozni)