Elkezdtem kidolgozni a következő utam részleteit, de olyan történt, ami még soha: elakadtam. Megterveztem az első három és fél napot, költségvetéssel, szállással, mindennel, majd elakadtam egy városnál, ahonnét semmilyen továbbutazási lehetőséget nem találtam a következő úticélhoz. Jelentem, a világ vége Malagában van.
A beszámoló első részéből kimaradt néhány részlet, először ezeket pótolom:
- Oslóban csodálatos fekete tulipánokat láttunk a városban, indokolatlan mennyiségben
- Véletlenül beestünk egy Silkeramp nevű zenekar koncertjére egy Skaugum nevű romkocsmába. Belépő nem volt szerencsére, de egy sör 80 koronánál kezdődött (kb. 3200 Ft), szóval csak néztünk, de elég jó garázsrockot toltak
- Szintén volt valami koncertféleség egy skót pubban, ahol többek között jazzdalokat nyomtak, például olyat, amit Hugh Laurie is feldolgozott az egyik lemezén, de most ha agyonvernek sem jut eszembe a címe
- Az oslói építészeti múzeum tetejére fel lehet menni gyalog, illetve biciklivel is, nagyon állat.
Tehát ott hagytam abba, hogy Bergen. A város közepén látható a Világörökség részét képező Brygge, ami egy hangulatos sétálóutca, híresen tarka norvég faházakkal. Legtöbbjük bizsuárusként üzemel, és úgy néz ki, mintha éppen összedőlni készülne, mindenesetre szaporán reméltük, hogy nem pont akkor fog. Érkezésünk napján érintettük még a Hakonshallent, amit egy Hakon Hakonsson nevű északi vadállat úriember kezdett építtetni 900 évvel ezelőtt. Az nem fából volt mondjuk.
Másnap reggel elhatároztuk, hogy megmásszuk a kb. 700 méter magas Ulrikent. Azt állítják, hogy amíg nem jártál az Ulriken tetején, addig nem is láttad igazán Bergent. Hát jó, akkor nézzük meg igazán, de a felvonó helyett mi a gyalogutat választottuk. Eszti jóval rutinosabb hegymászó, mint én, így eléggé kapkodnom kellett a lábaim, ha lépést akartam tartani vele. Néhol erőm sem volt körülnézni, milyen szép helyeken járunk, mivel arra figyeltem, hogy ne törjem el a lábaim, miközben szikláról sziklára ugrálok, illetve valahogyan elegendő oxigént juttassak kétségbeesetten fuldokló szervezetembe. Az első fél óra után azonban helyreállt a vérkeringésem, és különösebb akadály nélkül tettük meg a hátralevő út nagy részét.
Egy idő után beértünk egy nagyobb adag felhőbe, majd kb. közvetlenül a csúcs közelében rájöttünk, hogy a városból lófasz nem fog látszódni, hiába érünk fel hősiesen. Így kb. az utolsó ötven métert kihagyva egy Montana feliratú tábla felé indultunk, mert az viccesen hangzott. A térképünk szerint néhány tó is feküdt abba az irányba, szóval miért ne, meg minden.
A terv az volt, hogy az erdőn, hegyeken keresztül, egy óriási kerülővel elérjük a Bergen túlsó szélén található Fantoft-fatemplomot, lehetőleg még a délután 4-es zárás előtt. Ez nem tűnt lehetetlen feladatnak, pedig nem is rohantunk, bőven adtunk időt magunknak arra, hogy néha megálljunk enni, inni, gyönyörködni a kilátásban, ilyesmi. Volt néhány katartikus pillanat, például egy lélegzetelállító szépségű tó partján, ahol legalább fél órán át csak hallgattuk a csendet. Többször megfogadtam, hogy megtanulok rendesen fotózni, mert akárhogyan próbálkoztam, képtelen voltam épkézláb képeket összehozni, ami legalább töredékében visszaadja a tájat. Mondjuk a kristálytiszta levegőt és az igazi, norvég, erdei csendességet semmilyen apparátus segítségével nem lehet prezentálni, azt ott helyben kell megtapasztalni.
Fél 4 körül elértük a Fantoftot, jócskán elfáradva. Jól lehúztak minket a belépővel, de megérte megnézni ezt a templomot, amit még az első keresztény norvégok építettek, majd 1992-ben a helyi black metal közösség tagjai gyújtottak fel. A füstölgő romokat a Burzum - Aske című lemezének a borítóján lehet megnézni. A templom belsejét teljesen újra kellett építeni, de a külső elemeken még ma is látszik a tűz pusztításának a nyoma.
Innen villamossal indultunk vissza a városközpontba egy gyors kajaszünetet követően. Éppen valami művészeti fesztivál zajlott, így először a fő sétálóutcában kaptunk el egy szimfonikus koncertet, majd egy bevásárlóközpont előtti sarkon hallgattunk egy feldolgozásbandát, akik Bill Haleytől a Pink Floyding mindent nyomtak. Utoljára még szemügyre vettük a halpiacot, amit Eszti enyhe émelygéssel vegyes undorral fogadott, de nem tehetek róla, imádom az ilyen helyeket, bár egy balul sikerült montenegrói kaland óta halat nem eszek, csak elvétve.
Este 11 körül felkászálódtunk az éjszakai vonatra, ami visszavitt minket Oslóba. Minden ülésen egy kis csomag várta az utasokat: pléd, felfújható kispárna, füldugó és ilyen szemfedő, vagy mi. Ezeknek nagy hasznát vettem, így viszonylag tűrhetően sikerült végigaludnom az éjjelt az amúgy nem túl kényelmes ülésben. Reggel fél 7-re értünk Oslóba, ahonnét 8-kor indultunk a következő hatórás útra Trondheim felé. Az út hasonlóan csodálatos volt, mint a bergeni, még úgy is, hogy az utolsó 3 órát buszon kellett megtennünk valami áradás miatt. Délután fél 4 körül értünk Trondheimbe, majd kissé elgyötörten megkerestük a szállásunkat, ami kellemes meglepetésünkre a hotel legfelső emeletén volt, óriási panoráma-ablakokkal, pazar kilátással a városra.
Gyors zuhany után nyakunkba vettük a várost. Elsőként Trondheim jelképét, a monumentális Nidaros-katedrálist céloztuk meg. Én alapból imádom az ilyen gótikus épületeket, a prágai és a lyoni katedrálisok is nagy kedvenceim, ez pedig különösen fontos számomra, hiszem az épület keleti oldaláról készült fotó látható minden idők egyik legfontosabb black metal lemezének, a De Mysteriis Dom Sathanasnak a borítóján.
Ezután kicsit tekeregtünk a városban, meglestük a bergeni Bryggenhez hasonló belvárost, a cölöpökön álló faházakat, a régi hidat, sétálóutcákat. Érezni lehetett, hogy bő hatszáz kilométerrel északabbra jöttünk, nem bántam, hogy vittem magammal egy plusz pulóvert.
Éjszakába fordult az idő, mire kiértünk a tengerpartra a Lade-félszigeten. Ez mondjuk azt jelentette, hogy kezdett félhomály lenni, nem ám valami csillagos éjszaka, meg ilyesmi. Olyat egyszer sem láttunk. A tenger halk morajlását hallgatva megfogadtuk, hogy ide még visszajövünk kipihenten, majd visszabattyogtunk a szállásra, és holtfáradtan nyugovóra tértünk.
folyt köv.
