_

már lassan mennék aludni, de újra és újra meg kell hallgatnom a The Oath-tól a Silk Road című dalt. szívesen linkelném, de nincs fent youtubeon.

repülőjegyek beszerezve Eszti segítségével, most rám vár a feladat, hogy kiötöljem a Norvégián belüli útitervet, és megvegyem a vonatjegyeket, valamint szállásokat foglaljak. Osloban szerintem elég lesz egy nap, Bergenben sem kell sok időt tölteni, így több marad Trondheimre.
Svalbard egyelőre nem jön össze sajnos, közel a duplájára nőne tőle az egyébként sem olcsó útiköltség, és nem is biztos, hogy megéri elmenni odáig. azért nem adom fel, nem vagyok az a típus, de most csak Trondheimig merészkedek.

a hétvégéről csak annyit, hogy miután spontán elmentünk Etére egy jammelésre taxival, pár órával később már a helyi templom ősrégi tornyában söröztünk a harang alatt, éjszaka.

tegnap amihez nyúltam, szarrá változott. még szerencse, hogy a nap egy részében úton voltam, közben legalább nem lehet elbaszni semmit. ma már jobb a helyzet.

nagyon lemaradtam a 2014-es zenék magasztalásával és fikázásával, most Kandle új lemeze pörög egyelőre, aztán majd rövidesen rászánom magam egy rövid összefoglalásra.

nem is olyan rég jelentős mennyiségű időt töltöttem különböző tömegközlekedési eszközökön, és volt időm olvasni, két igazi, szerencsétlen balfasz rockzenész biográfiáján vagyok túl:

Steven Adler, a Guns N' Roses egykori dobosát 1990-ben, 25 évesen kirúgták a világ akkori legsikeresebb zenekarából, a karrierje ezzel nagyjából véget is ért. A könyv fele arról szól, hogy az azóta eltelt két évtizedben hogy drogozta szellemi és testi fogyatékosra saját magát, miként fetrengett saját hányásában, hogy verte meg a saját anyját, ilyesmi. Igazán lehangoló olvasmány, a faszi egy idióta, minden lehetőséget eldobott magától, nagyon nagy lehetett volna, és sehová sem jutott.
Dave Mustaine önéletrajza már egyel vidámabb, de az egészet áthatja a keserűség, hogy harminc évvel ezelőtt kivágták a Metallicából, mert diktátorhajlamú control freak. Hiába alapította meg a Megadethet, adott el negyvenmillió lemezt, végig arról lamentál, hogy de hát ővele ki lett baszva, sajnálja mindenki. Egy megkeseredett vénember könyve, aki képtelen örülni annak, amit elért.

szóval érted, ezek után nem biztos, hogy neki merek állni újabb hasonló könyveknek. viszont már beszereztem Sztrugackijtól a Stalkert, az sem egy kimondottan vidám darab.

Van most nekem egy olyan vad ötletem, hogy a Spitzbergákra kéne menni. Maradnék a Svalbard megnevezésnél inkább, mert sokkal jobban hangzik. Májusban egyébként is készülök Norvégiába, és a SAS-nak van közvetlen járata Osloból Longyearbyenbe.

Mutatnám:

Hát, majd meglátjuk, hogy összejön-e. Arrafelé minden iszonyatosan drága, a repülőjegy, szállás, kaja, stb. ráadásul komoly beruházás lenne valami épkézláb meleg ruha beszerzése is. Majd időnként írok, hogy áll a projekt.

Megfigyeléseim Finnországból:
- A türhe nép körében még mindig divat a leszállás utáni taps. Magyarok kezdeményezték.
- Landing utáni másodpercben faszfejek ágaskodása és félrehajtott fejjel történő várakozása az ajtók nyitására csodálatos.
- Finnországban minden működik. Tényleg minden. Nem késik, nem marad el, nem retkes, nem zsúfolt, nem ronda, nincs lefosva-leokádva, udvariasak, előre engednek, mozgólépcsőn jobbra állnak, beszélnek nyelveket. Durva.
- A finnek nem esznek. Alig találtam éttermet, reggel pedig fél órákat gyalogoltam az első pékségig.
- A finn kávé ugyanolyan szar, mint bárhol Nyugat-Európában. Az egyik önkiszolgáló helyen bele kellett szagolnom, mert azt hittem, hogy fekete tea.
- Sörben sem nagyhatalom. A negyedik fajta kipróbálása után rájöttem, hogy ezen az úton nem megyek végig, és maradtam a Karhunál, ami legalább finom.
- Bebaszva, anyaszült meztelenül szaunázni, majd utána kiállni és nézni a havas naplementét egy olyan élmény, amit mindenkinek át kellene élnie.
- Ezek kegyetlenül sokat vedelnek. Szombat éjjel egykor, csúcsforgalomban érkeztem Helsinkibe, úgy kellett átverekednem magam a belvárosban bulizó tömegen. Egyébként tetszett, hogy van élet.
- Tényleg rengeteg helyen szól metalzene, még gyorséttermekben is (kár hogy fos)
- Szuper rockklubjaik vannak, hármat kerestem fel. A Tavastia sajnos zárva volt, a Bar Bakkariban ki van írva a falra, hogy melyik finn rockzenésznek mi a kedvenc itala, a PRKL meg egyszerűen csúcs, haza se akartam menni.
- Indokolatlan mennyiségű jelzőlámpa minden utcában, ezek forgalomtól függetlenül működnek, ésszerűtlenül, de fölöslegesen is, mert a gyalogosok közül mindenki leszarja, hogy piros van-e.
- A helsinki metróban úgy vannak az ülések, mint egy vonaton, nagyon furcsa volt.
- Minden ki van írva svédül, ezért néha csak néztem a térképet, hogy hol a francban vagyok, mire rájöttem, hogy nem a finn utcanevet nézem.
- Kétféle finn fiatal van: sovány, magas, szoborszerű és alacsony, kövér, disznófejű. Több nincs.
- Nagyon kevés a bevándorló, összesen talán tíz négert láttam, az ázsiaiak 90%-a meg turista volt.
- Régi épületek nem nagyon vannak, a fővárosban az 1800-as évek előttről nincs semmi. Érdemes inkább átmenni hajóval Suomenlinnára, az egy sziget, és páratlan látványt nyújt.
- Minél keletebbre mész, annál több katonával és katonai járművel találkozol, ez talán az orosz határ közelségének köszönhető.
- Az északi fény ott akkora szó, hogy bemondják a tévében, mikor látható.
- Elképesztő szociális hálójuk van, szerintem ebbe fognak tönkremenni. 8 hónap munkaviszony után 500 napig kapják a segélyt.

Ez így kb. az egytizede az ottani tapasztalataimnak, most legyen elég ennyi. Fasza volt.

ízelítőként felvázolnám a szombati napot:

9:28 Győr - 11:20 Bp. Keleti (vonat)
Keleti -> Deák -> KöKi (metró)
KöKi - > LisztFeri (busz)
15:35 Bp. LisztFeri - 19:05 Tampere-Pirkkala (röpülő)
19:40 Tampere-Pirkkala - 20:20 Tampere Pyynikintori (busz)
innen gyalog a vasútállomásra
23:07 Tampere - 00:52 Helsinki Central (vonat)
és innen már csak pár perc a szállás.

a hazaút azért lájtosabb lesz, az időeltolódás miatt nyerek egy órát:

12:06 Helsinki - 13:52 Tampere (valami nagyon pimp intercity)
vasútról Pyynikintori gyalog
14:40 vagy 15:20 busszal Pyynikintoriról Tampere-Pirkkala
19:30 Tampere-Pirkkala - 21:00 Bp. LisztFeri
LisztFeri -> KöKi (busz)
KöKi -> Deák -> Déli (metró)
23:20 Déli - 00:44 Komárom
persze Győrbe már csak másnap érek, ottalszok egykori lakhelyemen.

ja meg kitaláltam, hogy vasárnap Kouvolába is elmegyek, meglátogatni egy régi cimborámat, szóval kilométerhiány nem lesz.

"Öreg vagyok én már ehhez" - sóhajtott Tom Araya, majd basszusgitárjával fejbe baszta Kerry Kinget, otthagyta a turnét és hazament teheneket tenyészteni Texasba.

na jó, azért ennyire nem, de azért a szombati koncert hatását még mindig érzem a nyakamban. az más kérdés, hogy beteg is lettem mellé, és az ágyból alig bírok kiszállni. ma feladtam egy csomagot a postán, de jártányi erőm nem volt szó szerint, fogalmam sincs, hogy mi bajom van. mindenesetre remélem, hogy hamar elmúlik, mert szar lenne szombaton betegen elutazni.

a koncert egyébként fasza volt, utána felmentünk jó magasra, hogy megnézzük az éjszakai kilátást, komolyan mondom, majdnem jobban tetszett mint a zenekar, pedig az sem volt rossz. plusz poén, hogy száz év után most találkoztam újra egy régi ismerősömmel, mindjárt sztorizgattunk is egy kicsit. jóvót. de az biztos, hogy a hely bezárása és a vonat indulása közötti időszakokat egyre nehezebben viselem, pedig pár éve még nem zavart az ilyesmi egyáltalán.

egyébként még kurvára nem néztem utána, hogy mit kéne megnézni Helsinkiben, pedig lassan nem ártana.

Észosztás lesz, még a Caps Lockot is elővettem a fiókból, ha nem érdekel, ikszeld ki.

Végtelenül le bír hangolni az eltékozolt lehetőségek látványa. Nyilván nekem is volt pár, de azért én aránylag szeretek kockáztatni, még akkor is, ha eleinte óriási szívással jár, általánosságban szerencsére nem alakulnak rosszul a dolgok.

Viszont vannak olyan emberek, szép számban, akik mindent megtesznek azért, hogy elbasszák az életüket. Legyen ez rossz helyzetfelismerő képesség, gyávaság, megfutamodás, könnyebbik út választása, szar döntések következményét csakazértis-fejjel viselés, ahelyett, hogy változtatna rajta. Kinek mi, ugye. A családom férfiágán generációkon keresztül megfigyelhető az ambíció hiánya, aminek kis híján én is áldozata lettem.

Dédapám állítólag mélyen vallásos ember volt, templomba járt, ami az ötvenes években nem volt divat, ki is baszták az összes létező munkahelyről, néha elvitte az ÁVO megverni, meg ilyesmi. Nyilván így nem lehet karriert, meg jövőt építeni, utólag meg azért örülök neki, hogy ahelyett, hogy beállt volna segget nyalni, kiállt a meggyőződése mellett. Neki még legalább volt.
Nagyapámat nagyon szerettem, tényleg tökéletes nagyszülő volt, mindent megtett az unokáiért, hozott-vitt suliba, ahová kellett, amíg kicsi voltam, együtt barkácsoltunk a garázsban, ami mindig is egy misztikus hely volt számomra, ahol rejtélyes szerszámokkal lehet zajt és koszt csinálni. Öcsém még szerencsés volt, mert neki is jutott belőle, de aztán szegény Papa korán elment, a szemem láttára halt meg pár évvel ezelőtt. Kétszer láttam eddig embert meghalni, higgyétek el, egy is elég. Szóval ő a hajózásnál dolgozott, karrierje elejétől a végéig, szerintem kb. ugyanabban a pozícióban. Megtett mindent, amit elvárt tőle a társadalom, idejekorán megnősült, fia született, lakást vettek, stb. és ennyi. Az ezt követő negyven évben nem csinált semmi olyat, ami egy kicsit is előbbre vitte volna bármilyen téren. Érdemei elismerése mellett meg kell jegyezni: egy szalmaszálat sem tett keresztbe azért, hogy történjen valami. Hogy ne csak az állóvíz, meg a posvány legyen, meg a fillérrakosgatás.
Apámról sok jót és sok kevésbé jót is tudok mondani. Az elvitathatatlan, hogy felnevelt, lehetőségekhez képest megadott mindent, enni mindig volt mit, ruhám is volt, tanulhattam, szülői kötelességeinek tökéletesen eleget tett. Van a történetnek egy árnyoldala is, ami nem ide tartozik, viszont róla is elmondható, hogy nem sok törekvés szorult bele arra, hogy jobb pozícióba kerüljön. Több lehetősége is lett volna arra, hogy feljebb jusson, legalább öt olyan munkalehetőségről tudok, amit felajánlottak neki, és egyiket sem használta ki, 54 évesen ugyanazt csinálja, amit 18 évesen. Zsákutca.
Én hasonlóképpen kezdtem. Miután kibaszattam magam a középiskolából, és leérettségiztem egy másikban, tökéletesen fogalmam sem volt arról, hogy mihez kezdjek az életben. Jobb híján nekiálltam egy főiskolának Szombathelyen, mellette dolgoztam, hogy legyen miből utazni, bulizni, meg egyéb normális dolgokat csinálni. Két év alatt nem jutottam el oda, hogy mivel akarok foglalkozni, végül tovább is tanultam, de a suli mellett végzett munka megmaradt. Kemény volt, lófasz pénzért 12 órákat dolgozni egy gyárban, miközben alkalmatlan balfaszok voltak olyan pozíciókban, ahol észre is szükség lett volna. Az igazán kemény napokon fogalmazódott meg bennem, hogy az élet ennél többet kell, hogy jelentsen. Mert én, Sonny el akarom érni mindazt, amit a felmenőimnek nem sikerült, célokat akarok kitűzni magam elé, amikért küzdeni fogok, ha beledöglök, akkor is.

19 éves koromig nem láttam a tengert. Akkor fogtam a spórolt pénzemet, felültem egy vonatra, elmentem és megnéztem magamnak. Egyedül. Több ember hitegetett egy darabig, hogy eljön velem, de aztán mondtam nekik, hogy kapjátok be, én nem várok rátok. Nem várok én senkire. Ahogy nem vártam a későbbiekben sem, egyetlen olyan alkalommal sem, amikor valami nagy dolog volt a láthatáron. Persze azért alapvetően én is társasági ember vagyok, imádok másokkal bulizni, utazni, kalandozni, koncertre járni, ilyesmi, de soha nem tudnék lemondani ezekről azért, mert mások visszahúznak. Meg hogy meg van sértődve, hogy nélküle megyek el. Hogy mivan? Visszahúzol a mocsárba, és még megsértődsz, hogy nem ugrok önként? Ne vicceljünk.

Szóval ja, most már hosszú évek teltek el azóta, hogy öntudatra ébredtem, és tudom, hogy honnan hová tartok. Egy panelház kisszobájából a világ végére is akár. Amikor rákaptam az utazás ízére, elhatároztam, hogy mindenhová elmegyek, mindent bejárok, mindent megkóstolok, megízlelek, megnézek, megfogok, megszagolok, megismerek, amit csak elérhetek. Hét év alatt 19 országba jutottam el, némelyikbe sokszor is, jövő héten meglesz a 20. Ha rajtam múlik, lesz az még 30 is. Megy 40-50-60, akármennyi is. Én nem akarok csak álmodozni dolgokról, legyen az utazás, másik városba költözés, albérlet, jó munka, bármi, hanem én tenni fogok érte, bármilyen nehéz is.

Ha egyszer lesz gyerekem, egy dolgot fogok tanítani neki: legyen benne ambíció.

lehet, hogy most hülyének nézek ki, de én nagyon szeretem egy-egy utazás előtt a tervezést, csatlakozás keresése, jegyakciók kifürkészése, tömegközlekedés felderítése. eleve valami ösztönös érzékkel találom meg a jó megoldást, másrészt isteni szerencse, hogy a néhol elég szűkösen összerakott menetrendeket sikerült tartanom, akár egyedül, akár társaságban.

mondok egy példát: jövő heti finn utamból a repülőút lesz a legrövidebb, valami két óra. az utazás maga, viszont nem itt kezdődik, hanem reggel Győrben felülök a vonatra, elmegyek Bp-re. onnan egy átszállással elmetrózok a Kökibe, ahonnét busszal ki a repülőtérre. itt kapásból két óra várakozás, csekkin, mittudomén, majd érkezek Tamperébe. innen majdnem egy óra busszal a belváros, ahonnét vagy gyalogolok, vagy még egy buszra szállok, hogy elérjek a vasútállomásig. innen két óra vonatozás jön Helsinkibe, ahol már csak tíz perc gyaloglás, és a szállásra érek éjjel 1-kor. összesen 16 óra, persze hagytam időt késéseknek, de azért sok. ráadásul ennyi tömegközlekedési eszközt összehangolni nem egyszerű feladat, főleg hogy szombati napról van szó. én viszont nagyon szeretek elmélyedni az ilyesmibe, szinte kiismerem az ottani közlekedést a végére.
ez biztos valami gyerekkori trauma következménye, vagy nem tudom, de ha többen megyünk valahová, akkor szívesen magamra szoktam vállalni a menetrendes ember szerepét ja meg mert control freak vagyok (nem) (na jó, de)

a legdurvább egyébként Cawsand volt tavalyelőtt: airport shuttle Bp-ig, repülő Londonba, busz Lutonról Victoriára, metró Paddingtonig, vonat Plymouthig, taxi a kikötőig, hajó valami másik városba, taxi Cawsandbe. éjjel 2-es indulással este 8-ra oda is értünk. nem ez volt a leghosszabb (az egy 28 órás vonatút volt Montenegroba), de a legbonyolultabb.

ja, szóval a minap eszembe jutott, hogy tömegközlekedési appot még nem találtak fel, a google mapsé sok esetben használhatatlan és egy pillanatig láttam magam előtt, hogy ebből leszek milliárdos, de aztán rájöttem, hogy akkor oda a móka.

tarját sütni pedig a következőképpen kell:

1. hm... mennyi húst vegyek? fél kiló? faszt, legyen egy egész, elfogy majd
2. receptnézegetés - pácolni órákig? tök fölösleges, amíg iszok egy kávét, épp elég idő az neki
3. klopfolás során elkalandozás, némelyik szeletből lazac előállítása
4. random fűszerek szórása, ebből is kicsit, abból is kics... bazmeg, ez sok lett
5. krumpli, hagyma összesen szigorúan csak a felét teheti ki a felhasznált húsnak
6. további random fűszerek ész nélküli adagolása, nehogy a krumpli ízetlen legyen: chili, rozmaring, ami még olyan jó ötletnek tűnik
7. sütés, közben húszpercenként belezabálás, mire kész, jóllakás
8. tálalás, örülés, hogy micsoda gasztroagglegénynek levés

vasárnap délben arra ébredtem, hogy Helsinkibe akarok menni. ma pedig cselekedtem is.

a Ryanair pofátlanul olcsón adja a jegyet Tampere felé, szóval mindjárt le is csaptam rá oda-vissza, majd a finn vasút honlapján történő guberálás után sikerült regisztrálnom valami akciós jegyfoglalásra, aminek köszönhetően 30 euro helyett 5 euroért sikerült vonatjegyet venni Tamperéből Helsinkibe. a vasútállomástól száz méterre találtam egy olcsó, de jól kinéző hostelt, szóval már csak menni kell gyakorlatilag. jövő szombaton.

egyébként a napokban történt dolgok forgataga után pont erre van szükségem.

ahogy a White Stripes énekelte,

So let's do it
Just get on a plane and just do it
Like the birds and the bees and get to it
Just get out of town and forever be free

igazából az egész dal szövege jöhetne ide.

Hogy hova menjünk? INNI.

(első rész, második rész)

Astro Tea & Coffee – Mondjuk ide pont ne. Két tök egyszerű dolgot rendeltünk, és kurvára nem azt kaptuk. Egyébként teljesen tucatbelsős, bőrfoteles beülős hely.

British Store – Ez egy bolt, ahol mindenféle angol dolgokat lehet kapni, például viszonylag szar cidereket, és nagyon finom söröket. Többek között Iron Maiden-sör is van, amit olcsóbban lehet megvenni, mintha az internetről rendelnéd. Ja meg vannak angol kaják is, de hát azok kinek kellenek.

Cellárium – Kézműves sörök tárháza a Kisfaludy úton. Legalább tízféle sörfőzde termékeit lehet kapni, Hopfanatic, Békésszentandrási, Fóti, Hertelendi, stb. A kínálat ráadásul folyamatosan megújul, szóval érdemes visszajárni. Ja, és az árak sincsenek elszállva teljesen, múltkor tíz sört vettem és kevesebb, mint ötezer forintot fizettem, tehát az árak egy közepesnél kicsit drágább szórakozóhely szintjén mozognak. Törzsvásárló leszek itt.

Corner – Régen valami rockkocsma volt, most már ilyen beülős, beszélgetős hely, viszonylag korrekt árakkal és kinézettel, de a pultos jó bunkó volt. Bár lehet, hogy csak rossz napja volt.

Fecske – A korábban már említett Csillag ikertestvére, csak nagyobb. Ülőhelyet találni gyakorlatilag lehetetlen, érdemes asztalt foglalni. Romkocsmaszerű, és van fedett dohányzóhely, tetszik.

Shadow Rock Club – Aztakurva, én ennyire szar helyen már régen jártam. A látens alkoholista pultos és a kevésbé látens, viszont nagyon alkoholista vendégek mellé olcsó szeszszag és fos zene társul. A WC-ben valamiért van egy acélgerenda 170 cm magasságban, kétszer úgy bebasztam a fejem, hogy majdnem összeestem. Remélem sose leszek annyira magamon kívül, hogy visszajövök ide.

Sörpatika – Ez a Baross út végén van, bár amikor ide indultunk, akkor majdnem a mellette lévő sztriptízbárba sikerült behatolni. Amúgy hangulatos hely, hétfőn este kellemesen üres volt.

Staropramen – Engem átbasztak, kérem. Azt hallottam, hogy ez valami cseh söröző, ehhez képest volt kétféle cseh, meg három belga sör, ocsmány belső, hangos és szar zene. Nem ajánlom.

Yolo – Valaki szólhatna nekik, hogy a yolo szó 2014-ben már nem menő, valamint ha ilyen up-to-date és fiatalos hely akarnak lenni, akkor egyrészt ne 10-15 éves számok szóljanak a háttérben, másrészt 25 éves kor fölött ne engedjenek be senkit. Ezt leszámítva nem rossz hely.

azt nagyon szeretem a tumblrben, hogy az ember néha talál olyan számot, mint Rowland S. Howardtól ez, valamint Teho Teardo és Blixa Bargeld lemezéről ez.

folyt köv soon, csak összeszedem a gondolataimat. kicsit sok a történés a napokban.

A következő jeleket veszem észre így, hogy közeledik a 26-ik születésnapom, ami ugye mindjárt harminc, és az meg már az aggkor, innen nézve legalábbis:

1. Nem érzem magam szerencsétlen vesztesnek, ha otthon maradok péntek este. Legalább nincs elbaszva a holnapi napom, meg egy halom pénzem, nem kell fél napig szenvednem, mire kitántorgok az ágyból. Ja, és még mindig ott a szombat este, amikor lehet arconpörögni.

2. Elkezdtem szelektálni a haveri kört. Inkább legyen 20 jó arc, aki közel áll hozzám, mint hogy vigyorogjak száz embernek, akik valójában nem is érdekelnek.

3. Érdekel, hogy jó dolgokat egyek és igyak, míg mondjuk tíz évvel ezelőtt eléltem menzakaján meg instant-levesen egy hónapig, az ivás meg arról szólt, hogy basszunk be minél jobban valami szartól, lehetőleg fél órán belül.

4. Az otthonról való esti kimozdulás jelenthet az iváson kívül valami mást is. Mondjuk a mozibamenetelig még nem fajult a dolog.

5. Nem érzem már kényszeres szükségét annak, hogy mindenáron hót komolytalan, tingli-tangli kapcsolatokba bocsátkozzak, hanem inkább kivárom, amíg összefutok valakivel, akire érdemes időt fordítani, és megnyílni neki.

6. Egyre többször mondok nemet a szívességet kérő félig ismeretleneknek.

7. Nem kezdek fölösleges vitákba fogalmatlan idiótákkal, inkább csöndben maradok.

Persze vannak dolgok, amik nem változnak az istennek sem, pedig nem ártana:

1. Továbbra is képtelen vagyok ruhákat vásárolni. Eleve egy kínszenvedés az egész, legszívesebben elküldenék valakit magam helyett. Ott állok a próbafülkében, rajtam a gönc, és nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy nem. Aztán otthon rájövök, hogy hát ezt a büdös életben nem veszem fel többet, és ott áll a szekrényben örökre. Vagy még tovább.

2. Még mindig tudok vadállat módjára viselkedni időnként, őrjöngve bulizni reggelig, meglepő illegális dolgokat konzumálni, és csak utólag gondolok bele, hogy atyaég.

3. Néha igenis kurva nehéz levinni a szemetet, és inkább rátérdelek a kuka tetejére, csak hogy férjen még bele.

4. A mosogatást nem is említem.

5. Továbbra is megvetem a koravén huszonéveseket, és néha magamba nézek, nehogy olyanná váljak. Majd egyszer írok erről a jelenségről is, mert így nem biztos, hogy érthető.

Ebből lehetne rittyenteni valami fasza cikket egy velvet.hu-szerű oldalra, bár lehet páran már megtették.

a héten a munkatársaim fele kidőlt, mindenki haldoklik otthon betegen, lassan én leszek az egyetlen, aki dolgozik. ja, illetve nem egészen. belevágtam ollóval az ujjamba, de elég faszán. bementem a kórházba, lelkiekben felkészülve, hogy ilyen rothadó falak között kell több napig várakoznom, közben emberek halnak meg körülöttem, mire sorra kerülök, ehhez képest fél óra alatt kijöttem. az összevarrás húsz másodpercig tartott csak, de mind a húsz elég szar volt.

na, de hát ez ki a faszt érdekel, inkább beszéljünk arról, hogy mennyire király a Rake. ja, és a House of Cards második évada is leabált, először a tizedik rész utolsó jelenete volt hűbazmeg, aztán az utolsó rész utolsó másodperce, nyilván.

itt jegyezném meg, hogy egy kedves ismerősömtől kaptam háromfai körtepálinkát, ezúton is köszi. eléggé meglehetős. cserébe csináltam neki tikka masalát, állítólag jó lett.

egyébként azért jó, hogy van egy tumblrem is, mert ott egy csomó olyan dolgot is meg tudok osztani, amit itt nem kéne. lehet nyugodtan hörögni, meg ilyesmi. utólag már kicsit bánom, hogy tavaly novemberben megosztottam a blog linkjét, azt a listát máshová kellett volna rakni. a tumbli linkjét ismerik kb. hárman, és így is néha meglepődök, ha idéznek belőle, vagy rákérdeznek valamire.

kurvára mehetnékem van már, felülni valami vonatra, aztán irány valami ismeretlen ország, lehetőleg ezersokszáz kilométerre, vagy még messzebb.
eszembe jutott a legutóbbi katarzisszerű jelenet, ami tavaly történt Olaszországban. ezt nem tudom pontosan elmagyarázni, ezért nagyjából körülírom. az az érzés, amikor közel 24 óra utazás után végre ledobtad a cuccaid a hostelben, rövidgatyában és papucsban csapatod egy vadidegen nagyvárosban, süt a nap, kezedben a sör, csak sodródsz az ismeretlen utcákon, és közben szól ez a dal. na, valami ilyesmi jellegű feltöltődés kéne most is, a dal mondjuk változhat.

annyira jó, hogy ha valaki kipanaszkodja magát nekem, akkor óriási pofával tudok tanácsot adni, hogy miként kéne az illetőnek élnie az életét, aztán ha én kerülök hasonló helyzetbe, akkor persze elkövetem a lehető legnagyobb hülyeséget. de hát ez már csak ilyen.

már majdnem teljesen meggyőztem magam, hogy Ford Focust kéne venni, vannak egész jó állapotban lévők, tűrhető áron, megyén belül. mondjuk egy részük külföldi papírokkal rendelkezik, és az átíratás, regisztráció, stb. komoly költséggel jár, de még így is olcsóbb, mint egy magyarországon forgalomba helyezettet megvenni. igaz, sokkal macerásabb.
nem értem azokat az embereket, akik meghirdetnek egy autót, és arra nem képesek, hogy legalább a láb alatti gumiszőnyeget kiporolják a fotó erejéig, a legtöbb kocsi belseje tiszta retek, mintha Hany Istók lakna benne.

o tempora, o mores! fel kell még dolgoznom azt a tényt, hogy az öcsém a Gorgoroth tagjainak öltözik be a haverjaival iskolai farsangra, corpse paint, szegecselt bőrcuccok, meg minden. tavaly még a gangnam style-os csávó volt.

arra gondoltam, hogy az amerikai filmek brókereihez hasonlóan én is kitehetnék 6-7 órát az irodában, csak London, Peking és ilyesmi városnevek helyett Biatorbágy, Baktalórántháza, Káptalanfüred, meg ilyesmi, biztos értékelné mindenki.

szerintem az aprod.hu az egyik legjobb példa arra, hogy milyen tragikus, az analfabétasághoz közelítő szinten áll az emberek helyesírása és fogalmazókészsége. többféle kategóriában kerestem bizonyos dolgokat mostanában, és tényleg elkeserítő a helyzet. caps lock befeszítve, központozás minek, a legjobb az volt, aki szóköz helyett pontokat használt, gondolom nem jött rá, hogy mi az a 15 centi hosszú gomb a klaviatúrán.

ja, meg azok a bolondok, akik az idegen kifejezések használatán derpegnek: remélem ők internet helyett világhálót, televízió helyett képmagnót, telefon helyett távbeszélőt mondanak következetesen, amolyan dédöreganyám-stílusban! el kell fogadni, hogy a nyelv folyamatosan változik, és bármilyen meglepő, nem beszélhetünk úgy, ahogy százezer éve az ősmagyarok a szíriusz-bolygón.

a (rövid) hétvégét teljes nyugdíjas-üzemmódban töltöttem. szombat este azért lenéztem egy koncertre, de a közönség összetételét meglátva pánikszerűen menekültem onnan. tényleg kevés nyomasztóbb látvány van a 35-45 év közötti, magukat örök fiatalnak tartó, bebaszott családapák-anyák szánalmas sosehalunkmeg-vonaglásánál a szarabbnál szarabb 70s-80s rockslágerekre.

tegnap bevásárlás, takarítás, sütés-főzés, háziasszonykodás történt. van most egy toszkán fűszerkeverékem, elég sok mindenhez lehet használni, szóval fogtam egy kilós karajt, kétfelé csaptam, bevagdaltam, aztán szórtam rá ilyet, bőven. rá hagyma, mellé fűszervajjal megáldott krumpli, be a sütőbe, ízorgia.
ja, és végre találtam tikka masalához való indiai fűszereket, úgyhogy a napokban csinálok azt is. lassan két éve, hogy először kóstoltam Angliában, egy kis cornwalli faluban, azóta is tervben van, hogy megpróbálom.
majdnem elmentem veszprémbe koncertre, legalább megnézhettem volna ganxsta zolit nem fellépni.

lassan összejön az autóvásárlás is, már elkezdtem nézegetni, hogy milyen kéne. kicsit fosok mondjuk a győri közlekedéstől. minden nap biciklivel megyek dolgozni, és olykor komoly odafigyelést igényel, hogy ne tiporja ki a belem valami billentős zil. az út szélén parkoló autókból kiszállók simán kivágják az ajtót, visszapillantani minek, a bicikliúton pedig vak nyugdíjasok és bamba kismamák tenyésznek állandó jelleggel.

és ti már kértetek kölcsön tavat életetetekben? kezdem az elején.

az milyen már, amikor délután 3-kor rádtelefonálnak, hogy azonnal ki kéne próbálni 150 kg súllyal egy felfújható ballont, hogy elsüllyed-e vagy ne? de úgy, hogy másnap reggel a vevőnek meg lehessen mutatni, hogy márpedig nem süllyed? amikor leraktam a telefont, kiballagtam az irodából, komótosan elszívtam egy cigit a bejáratnál, és 5 percig nem gondoltam semmire. a hatodik percben, a füstszűrőhöz közeledve eszembe jutott a nagy ötlet: hát búvárok kellenek ide, baszki!

nem részletezném, mennyire volt könnyű tegnap délután keríteni három búvárt, akik másnap reggelre prezentálni tudják a dolgot, de nem is ez a nehezebb része a dolognak, hanem az, hogy te nem ballaghatsz csak úgy be a városi kacsaúsztatóba, hogy csókolom, csak a ballonomat szeretném megfürdetni. hát akkor kérjünk kölcsön egy tavat valakitől, akinek van egy. fél órás telefonálás után találtunk egy faszit a szomszéd faluban, akinek van egy saját horgásztava, és puszira beenged minket. ja, egyébként be van fagyva a gecibe, szóval úthengert, láncfűrészt vigyünk.

tegnap este úgy feküdtem le aludni, hogy fostam a mai naptól eléggé, de gond nélkül lement. jöttek a vevők, gyönyörködtek a szép gyárunkban, kivittük őket a horgásztóhoz, ahol pirospozsgás búvárok ugrottak fejest az előtte gondosan szíjjelbaszott jegű vízbe, és megmutatták, hogy még 250 kg-t is bír a cucc. mindenki elégedett volt, mosolygott, én megállapítottam, hogy kinőtt még egy ősz hajszálam, és hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

én tényleg abszolút vevőközpontú vagyok, tehát egy pillanatig sem gondolom azt, hogy a mi cégünk kegyet gyakorol azzal, hogy teljesít egy-egy megrendelést, nyilván igyekszek eleget tenni a leghajmeresztőbb vevői kívánságoknak is, de ami most megy, az már nem is a ló túloldala, hanem a szomszéd lóra való átesés.

tegyük fel, hogy az Ortó Művek rendel ötezer faéket, amivel ötezer ajtót akar kitámasztani. a faék, ahogy a mondás tartja, egyszerű, mint a faék, nagyon nem lehet semmit elbaszni rajta, természetesen jó áron elvállaljuk, és már rendeljük is a Fanyűvő Rt-től, hogy nyűje ki nekünk az anyagot, hamar megvagyunk, mindenki boldog. igen ám, de az Ortó Művek szeretné látni a folyamatot, kérnek pár fotót előzetesen. mi sem természetesebb, kitt-katt, itt egy fotó a nyűvésről, egy a csiszolásról, egy a kész termékekről. na nem úgy van ám, szólal fel a megrendelő, van a faékeknek sorszáma, neki pontosan 1439 db faék sorszáma kell, mégpedig ezek itt, excel-tabi mellékelve. sóhajtás, oké, fél napig fotózás, feltöltés, elküldés. erre a következő kérdés: ez mind szép és jó, de lettek-e ezek a faékek tesztelve? tudniillik az Ortó Művek főhadiszállása kibaszott lejtős terepen van, mind az ötezer ajtót szinte bebassza a dőlésszög, nem mindegy ám, hogy az a faék megfogja-e rendesen, kérik, hogy szerezzünk be egy ferde ajtót, és teszteljük le a faékeket. nem mindet, csak minden harmadikat. sorszámmal. fotóval.
végülis semmi lehetetlent nem kértek, elmentünk a Ferde Ajtó Boltba, vettünk egyet, nekiálltuk kiékelni, mehet a fotó Ortóéknak. erre két nap múlva jön a válasz, hogy rendben, akkor már csak személyesen szeretnének meggyőződni arról, hogy mi _tényleg_ úgy végezzük-e a munkát, ahogy a faékek nagykönyvében meg van írva, ezért ők most felkerekednek, és idejönnek az igen-igen távoli központjukból holnap reggel, legyünk szívesen fogadni őket, quality-prezentációval, fotókkal, kávéval, meleg kézszorítással. ja, és a minőségbiztos kolléga is legyen ott, a quality-folyamat megtervezője is legyen ott, az ellenőr ellenőrével együtt.

egyébként a mi cégünknél dolgoznak tízen, tehát kicsit olyan Pál utcai fiúk-életérzés lesz, ha én most random kinevezek embereket ilyen meg olyan qualitysnek, ráadásul mit lehet minőségellenőrizni egy kibaszott faéken, de mellébeszélésből jó vagyok, majd megoldjuk valahogy.

legalább akkor lesz még sok-sok megrendelés az Ortó Művektől.

szombaton ellegénybúcsúztattuk egy kedves cimborámat, a hatását még most sem hevertem ki, na nem az elfogyasztott italoknak, egyebeknek, hanem az időjárásnak, ugyanis sikerült totálisan lebetegednem. ezt leszámítva jól sikerült, reggel 9-kor sikeresen ágyba kerültem az otthonomban, ami egész jó teljesítmény ahhoz képest, hogy hatkor még kisbéren italoztunk. a buli részleteit inkább fedje homály, jobb lesz így mindenkinek, de úgy érzem, jelentősen rövidült a képzeletbeli bakancslistám.

a héten viszont rengeteg dolgom van, szóval be kell vetnem mindent (akár népiesch fortélyokhoz is hajlandó vagyok fordulni), hogy rendbe hozzam magam.

szerencsére a végére értem Rex Brown könyvének. hát, meglehetősen szar volt, a Pantera egykori basszerosa szárazon, tárgyilagosan taglalja a történéseket. tehát úgy történt, hogy mindenki hülye volt, és kizárólag csak ő volt helikopter. ismerős helyzet, nem? szaftos bulisztorik nincsenek, az elején idegesítően sokat pofázik a debil nővére, a későbbiekben pedig csak Vinnie Paul és Phil Anselmo fikázása az egész. most Chuck Palahniuk életművének egy része következik.

úgy emberileg, mint szakmailag a következő dolgok jók:

Acoustic Wizard: Please Don't Sue Me Vol. 1-2 - egy ráérős ember akusztikus verziót készített néhány fasza Electric Wizard-dalból, nagyon jó
Nashville Pussy: Up the Dosage (2014) - na jó, ez annyira nem király, de kellemes háttérzene. régen jobbvót

sajnos idén még csak kb. 10 lemezt tudtam meghallgatni új megjelenések közül, ha így folytatódik, akkor csak az új Alcest lesz az év végi listámon, semmi más.

régóta esedékes dolgot sikerült kihúzni a nem létező bakancslistámról: Monster Magnet koncert.

2008 körül olvastam egy koncertbeszámolót egy MM-buliról, majd azzal a lendülettel ráfordultam a 4 Way Diablo lemezükre, amit mindenki lefikáz, nekem viszont az egyik kedvencem lett. persze apránként megismertem az egész életművüket, és folyamatosan azt lestem, mikor jönnek errefelé. hát, mindössze hat évet kellett rá várnom.

az Ozone Mamát hagyjuk, a zene jó, de az énekes túlvállalja magát. mondjuk a dobos csaj elég vadul néz ki. az anorexiás japánokból álló Church of Misery viszont félelmetesen jó volt, lassú, pincemély stoner-doom-sludge. a kis híján ideggörcsöt kapó énekes, a végig a hangszer nyakán játszó basszeros, a langaléta gitáros, és a pöttöm dobos sorozatgyilkosokról dalolt nekünk a hideg pesti éjszakában, komótosan hömpölyítették ránk a sztóner fuzzt, miközben dupla jackekkel próbáltam hangolódni, és egyúttal elkerülni a gyakori sorbanállást.

nem értek egyet azokkal, akik a MM frontemberét, Dave Wyndorfot fikázzák. persze, már kicsit szöttyedt, kicsit öreges, de bazmeg, 57 évesen, annyi drog után próbálj meg te úgy kinézni, szerintem még így is letagadhat tizenöt évet bátran. a hangja még mindig rendben van.
sokaknak odabaszott, hogy eljátszották a tavalyi Last Patrolt teljes egészében, egy kicsit én is féltem a dologtól, mert nem tartozik a kedvenceim közé az a lemez, de érdekes módon a dalok egész jól működtek élőben. van pár belassulás, üresjárat rajta, a közönség egy része nem is nagyon tudta, hogy most akkor mit kéne csinálni, leginkább csak néztek, mi sül ki ebből. a mozgalmasabb számoknál persze beindult valami akció a sorok közt, de legtöbbször csak Wyndorf mester bámulásáig jutottak. neki mondjuk nem igazán értem, hogy minek lógott a gitár a nyakában, néha nyúlt csak hozzá, szerintem ez ilyen frontember-probléma lehet: van mihez nyúlni, amikor nincs ének, és nem kell állni, mint üveges tót a lakodalomban.
persze a végén azért jöttek odabaszni: Dopes to Infinity (wááhááááá), Space Lord, stb. igaz még hat órára való dalt akartam hallani, de éjfél után nem sokkal vége lett.

egy darabig még csak álltam leesett állal, hogy mivótez, meg persze azért is, mert ezren álltak sorba a ruhatárnál. közben kiszúrtam a MM két tagját a pólós stand körül kolbászolni, de addigra elment a kedvem a haverkodástól, meg nem is tűntek olyan jó arcnak, a Church of Misery mellettük ülő tagjaihoz képest.

ja, mivel öregember vagyok, így eltaxiztam egy pár nappal korábban foglalt szállásra, hogy ott dolgozzam fel az élményt. szerencsére az egész hostel üres volt, kényelmesen aludtam egészen reggel 8-ig, amikor valami fasz hippi nekiállt kongázni, nyenyerézni, didzseridúzni, vagy valami tűzrevaló hangszeren játszani.

Ismét sikerült ellátogatnom pár helyre, most főleg trash-kajáról lesz szó.

Csillag – Az egyik legjobb győri hely, kicsit romkocsma-jellegű. Mondjuk állandóan tele van, és hétvégén sajnos éjjel 3-kor bezár, szeretek idejárni. Elég széles a whisky-választék ahhoz, hogy ne unatkozz, a Prérifarkas nevű italjuktól pedig garantált a hanyattesés.

Don Giovanni – Éhezés esetén kiválóan lehet rájuk számítani, ők szállítanak a leggyorsabban a városban. A futárok rendesek, és a kaja minőségére sem lehet sok panasz, ráadásul nem drága.

Giardino Pizzéria – Hát, ide soha többet. Paraszt kiszolgálás, szar kaja, a gnocchi olyan taknyos volt, hogy facsarni lehetett volna belőle a vizet. Ilyen árak mellett ez lófasz.

Gyros-Falafel – Ez a vasútállomás mellett van, kis bodega, de kiváló gyrost adnak. Saját receptes csípős szószukat csak azoknak ajánlom, akik nem terveznek semmi mast arra a napra, csak könnyes szemmel, vörös arccal történő hörgést, fetrengést és lihegést.

Lángossütő Büfé – Közismertebb nevén a kajálda a parasztelosztónál. Abszolút tucatáru, viszont folyamatosan nyitva, gondolom már számtalan éhes, félrészeg, éjszakában kóborló életet megmentettek, engem is.

Matias – Cukrászda a Baross úton. Ide inkább hétköznap érdemes elmenni, mert hétvégén folyamatosan tömve van. A kávé tökéletes, a sütik ehetőek, viszont elég borsos áruk van. Olyan közepes.

Patio – Majdnem szembe az előzővel. Pofátlanul olcsó kaja és finom sütik. Pont két napja voltam itt, egész jó volt az összkép, viszont a seggem majdnem befagyott, mert a fűtésen spórolnak, úgy látszik.

Pizza Della Casa – Tucat-pizzéria szintén, se nem jó, se nem rossz, de miért akarnál itt enni, amikor ott a Don Giovanni.

Sarti Gyros – Decens áru, és viszonylag gyors kiszolgálás, bátran ajánlom.

Tóni Falatozó – Ha van fél órád megvárni, amíg elkészül, akkor finomat ehetsz itt, a kórház sarkánál. Óriás gyrostáljukat csak közepes méretű családoknak ajánlom.

hát.

elég sok kérdés feszeng most bennem, de ezek természetükből fakadóan nem ide tartoznak, és nem is innen várom rájuk a választ, tehát nem is megyek bele jobban.

emlékezzünk meg ehelyütt a boldogságra képtelen, mártírkodó, passzív-agresszív, önsorsrontó embertársainkról, és próbáljuk meg őket kizárni az életünkből. tényleg csak sajnálni tudom őket, és az a durva, hogy legtöbbjük már észre is vette magát, de buta konokságból kifolyólag nem akarnak, és talán nem is tudnak változni. szelaví, nyomorultak.

szerencsére kezdek betegeskedni, pedig most pont nem kéne, úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, és szuggerálom, hogy jól vagyok, hátha beválik. nagyon sok dolgom van a héten, szerdán koncert, lehetőleg nem az infúziós állványba kapaszkodva akarom megnézni. mondjuk elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a Monster Magnet-turné setlistjét, és szomorúan konstatáltam, hogy az egész új lemezt eltolják, viszont annak a minősége nem indokolja ezt. mindegy, azért bízom benne, hogy élvezhető lesz, ráadásul ott van előzenekarnak a Church of Misery, ami óriási királyság.

ja, egyébként meg Wooden Shjips. a legjobb zenekar számomra jelen pillanatban, komótosan zúgó, pszichedelikus özönlés, pont ilyesmire van szükségem.

kivégeztem a Rod Stewart-könyvet. egyébként nem sokat tudtam róla, ismertem a pár nyilvánvaló slágerét, meg az egy szimpatikus dolog volt, hogy Ronnie Wood-al játszott a Faces-ben, és kb. ennyi. viszont az önéletrajzát annyira jól, sztorizósan, időben néha időben ugrálva írta meg, hogy még a Da Ya Think I'm Sexy?-t is meg lehet neki bocsátani, pedig az aztán. mondjuk a kissé ironikusan egoista stílust, meg a sok pénzzel vagizást szokni kell, de simán megéri az árát.

ma jött végre az ember, és bekötötte az interneteket, így már nem kell telefonról baszakodnom többet. kértem tőle pár méter extra kábelt, ha egyszer azonnali szobaátrendezhetnékem támad, akkor ne legyek meglőve. viszont a modemmel és a százezer kábellel együtt a miniatűr asztalom tényleg úgy néz ki, mint ahová kiborult egy kondér spagetti.

szombatra a semmiből kialakult egy nagy létszámú buli, kíváncsi leszek rá. úgy döntöttem, hogy ezen a hétvégén sem megyek Komáromba, mert minek, nem azért jöttem ide, hogy állandóan visszajárjak.