Szóval 21-én reggel korán ébresztő, a Hegyeshalom-Bp vonalon lévő állandó késések miatt a railjetet választottam a biztonság kedvéért, irány Kelenföld, ott összefutottam Esztivel. Kipróbáltam a 4-es metrót, noha meg mertem volna esküdni rá, hogy csak az unokáim fognak utazni rajta. Igazából szép, meg minden, de ahogy hallom, tök fölösleges az egész, bár az igaz, hogy valamivel gyorsabban értünk Kőbánya-Kispestre, mintha a Déliből indultunk volna. Busszal Ferihegy, majd laza kétségbeesés, hogy az online check-in csődje után a self check-in sem működik a helyszínen, de szerencsére nem kellett pluszban fizetni.
A repülőn ittam egy fos kávét, majd két és fél óra után megérkeztünk Oslóba. Onnan a Flytorget 19 perc alatt bevitt minket a bő 60 km-re lévő Oslo S gigapályaudvarra, ahol az összes oslói vonat, metró, busz, stb. központja van. A szálláshoz vezető utat mondjuk jól nem nyomtattam ki, de kb. 10 perc alatt rájöttünk, merre kell menni. A zsúfolt belvárosból húsz perc gyaloglás következett, eleinte ilyen turistanegyedben, ami hirtelen átváltott gettóba, majd egy viszonylag civilizált helyen megtaláltuk a hostelt. Itt sikeresen eltévedtünk az épületen belül, majd ilyen horrorfilmszerű jelenetek után megleltük a szobát, elégedetten nyugtáztuk, hogy mind a 8 ágy foglalt lesz a kb. 15 négyzetméteres szobában, ledobáltuk a táskákat, majd elindultunk várost nézni.
Ez volt az a pillanat, amikor elkezdett esni az eső, de szerencsére fél óra után abbahagyta, és többet nem is esett az elkövetkezendő egy hétben, mondhatni óriási szerencsénk volt. Viszonylag random módon elindultunk a Karl Johans gate-n végig, ami kb. a fő sétálóutca, nagyjából a pályaudvartól a királyi palotáig. Semmi jellegzetes norvég dolgot nem lehet látni menet közben, persze vannak szép házak, meg egy park, de azért annyira nem basz oda. A norvég parlament elég ronda, és a király lakóhelye sem egy nagy szám, azon kívül, hogy hatalmas. Beugrottunk a Hard Rock Caféba nyálat csorgatni, volt néhány meglepő ereklye, Michael Jackson, Prince, James Hetfield, Ace Frehley, Bruce Springsteen, és egyéb arcoktól.
Rövid kajaszünet után loholtunk tovább, valami park, Ibsen-múzeum, egy Rózsadomb-szerű lakónegyed - utóbbiban egy nagyon szürreális jelenetet láttunk, megyünk ilyen százmillás házak között, erre az egyikből kijön egy vikingszerű faszi egy hatalmas fatörzset cipelve a vállán, amit hanyag mozdulattal behajított egy konténerbe. Nem jön át így, de annyira vicces volt, hogy még napok múlva is ezen röhögtünk.
Következő állomásunk a Frogner-park volt, ahol egy állandó kiállítás üzemel Gustav Vigeland szobraiból. Elég elborult volt, főleg a park közepén látható, meztelen emberi testek alkotta obeliszk. A Hannibal című sorozat első évadjában látható egy hasonló mű, egy sorozatgyilkos keze által elkövetve, és mivel a főszerepet a norvég Mads Mikkelsen játssza, valami azt súgja, hogy talán Vigeland ihlette azt az ominózus jelenetet.
A Frogner szélén láttunk egy figyelemfelkeltő mementót, ami az Oslóban a harmincas években működő emberi állatkertre emlékeztetett, ahol négereket nézhettek a norvégok. Elég durva belegondolni ebbe, mindenesetre fontosnak tartom, hogy szembenéznek a múlttal, ahelyett, hogy szépítsék, mint ahogy nálunk szokás.
Ekkorra már világossá vált, hogy sem aznap, sem másnap nem fogunk tudni bemenni a Munch-múzeumba, hogy megnézzük legalább a legfontosabb Munch-festményeket, így a tengerpart felé vettük az irányt, futólag megnéztük a városházát, a kikötőt, illetve az Akershus-erődnél megbeszéltük, hogy reggel itt folytatjuk.
Mivel délben indult a vonatunk tovább Bergenbe, így csak az Akershus fért bele a másnapi programba. Ezt az erődöt az 1200-as évek végén kezdték el építeni, és még ma is van szerepe a norvég hadsereg szempontjából. A falakról elénk táruló kilátás elég pazar volt, de nyomába sem ért mindannak, amit később láttunk.
Gyorsan feltöltöttük étel-italkészleteinket, visszamentünk a pályaudvarra, majd elindultunk Bergenbe.
A vonatút valami szenzációs volt. A tengerszint magasságából néhány óra alatt 1200 méter fölé emelkedtünk, tavaszból hirtelen váltottunk télbe. Először csak a hegyek kezdtek magasodni, egy-két vízesés tűnt fel az oldalunkon, majd a növényzet is fokozatosan ritkulni kezdett. Nemsokára megjelentek az első hófoltok, majd átléptünk a hó és jég birodalmába. A vonat fedélzeti hőmérője szerint csak 10 fok volt kint, ennek ellenére mindent hó borított, néhol szabályos kék színekben pompázva, mintha valami sarkvidéki gleccserek között járnánk. A fényképek nem adják vissza, mennyire csodálatos látványt nyújtott. Később elértünk a Flam-vasútvonal kiindulópontjához, ami szintén szerepel még a bakancslistámon, majd a tavaszba fokozatosan visszatérve, estefelé megérkeztünk Bergenbe.
Elvágtáztunk a szállásra, majd a késői sötétedést kihasználva sétáltunk egyet a városban. Később a függővasúttal felmentünk egy nagyobb magaslat tetejére, pont időben elcsípve az este 11-es naplementét. Akkora giccsparádé volt, hogy kb. így percekig bámultuk szótlanul, tényleg nem tudom rendesen körülírni.
Noha a nap nagy részében csak egy vonatból bámultunk kifelé, mégis elég fáradtak voltunk, így nem sokkal később elmentünk aludni, amit nehezített, hogy a mexikói szobatársam focimeccset nézett a telefonján, de szerencsére elég kimerült voltam ahhoz, hogy fadarabként elterülve elaludjak.
folyt. köv.